2008. szeptember 12., péntek

Máriabesnyő a török időkben elpusztult település, ma Gödöllő városhoz tartozik.

Legfontosabb nevezetessége a búcsújáró templom, amely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely.

Saját vasútállomással rendelkezik a Budapest–Hatvan vonalon.

Története

A középkorban népes falu, s egy horvát család, az Iván-család birtoka volt. 1387-ben azonban Zsigmond király elvette tőlük, majd egy másik nemesi családnak adományozta. A következő bizonyítható tulajdonos neve egy 1430-ból származó oklevélen maradt fenn, őt Hatvani Mátyásnak hívták. A török időkben a hódoltság területéhez tartozott és teljesen elnéptelenedett.

A XVII. században már pusztaként Gödöllőhöz tartozott, s Grassalkovich Antal vásárolta meg. Ő építtette itt a kapucinus kolostort, s családi kriptáját is, ahol a Grassalkovichok nyugszanak, többek között az utolsó Grassalkovich házaspár is: Grassalkovich Antal és Esterházy Leopoldina. E kápolna a régi Besnyő falu temploma romjának helyén épült. Egy legenda szerint az építkezéskor 1759. április 1-jén egy csontból készült Mária-szobrot talált az egyik munkás, s azóta híres búcsújáró hely. A kolostort 1769 és 1771 között kibővítették.

A puszta a 18. században újra benépesült, 1910-ben már 380 lakosa volt. A 20. század elejétől nyaralóteleppé is vált.

A máriabesnyői kegyhely [szerkesztés]

Mielőtt gyaraki gróf Grassalkovich Antal a máriabesnyői szent helyet megalapította, csak romok hirdették, hogy itt valaha virágzó község állott. A templom a község régi temploma helyén épült, és éppen a romok eltakarítása közben csodálatos körülmények között akadtak rá arra a Mária-szobrocskára, mely Besnyőt kegyhellyé avatta. 1758-ban Grassalkovich Antal gróf elhatározta, hogy birtokán a loretói Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát építtet, de a helyről még nem döntött. Akkoriban a gödöllői út mentén egy domb tövében, valószínűleg még a 13. században itt lakó premontreiek által épített templom 300 esztendős romjai álltak sűrű erdőséggel eltakarva. E romok láttára a gróf úgy gondolta, legalkalmasabb lesz, ha e hajdani templomot építetti újra a Szent Szűz tiszteletére.

A sűrű bozót eltakarítása közben történt, hogy egy Fidler János nevű, gödöllői születésű negyvenéves kőműves álmot látott. El is beszélte álmát a környékbelieknek, és hozzátette, hogy ugyanakkor titokzatos szózatot is hallott: „Ha a templom romjai közt, ahol hajdan a főoltár állott, ásni fogsz, szép tárgyat találsz.” Serényen fogott neki a munkának, és alig vette kezébe a csákányt, azonnal észrevette, hogy a vas valami kemény tárgyba ütődött. Egy jókora kő volt. Mikor a követ kiemelte és szétporlasztotta az alatta lévő homokos földet, egy sárga földdel belepett csonttárgyat talált. A törmeléktől megtisztítva azonnal fölfedezte, hogy az a Boldogságos Szűz Mária szobra. Úgy érezte, hogy álmát és az abban hallott titokzatos jóslatot beteljesedve látja. A szobrocskát azonnal üvegszekrénybe foglaltatta, s a kegyes gróf engedelmével az újonnan építendő templom oltárán felállította.

A kápolna felépülte után régebbi szándékának megvalósítására a gróf stájer kapucinus atyákkal az olaszországu Loretóból egy Szűz Mária-szobrot hozatott, ami még ma is látható a főoltár mögött.

A kegytemplom 2008-ban kis bazilika (basilica minor) rangot kapott.

Nincsenek megjegyzések: